„Környezetvédelem, fenntartható fejlődés és megújuló energiaforrások”

Tudósítás
a rendezvényről

2014. augusztus 11-13.

CIVIL ÉLET

ig-kép-mm.jpg (219989 bytes)     Metzger Mária rovata

 

A Magyar Fiatalok Határok Nélkül Alapítvány www.mfhnalap.org szervezésében, egy csodálatos program került megrendezésre augusztusban. Határon túli magyar fiatalok érkeztek az elcsatolt területek magyar lakosságából. Az első napon, nagyszerű előadásokat hallgattunk a fenntartható fejlődés jegyében, melyeket komoly érdeklődés kísért. Téma volt a vízkezelés legmodernebb módszerei, ill. ismertettek egy fiatalokkal végzett felmérést, mely középiskolásokat, egyetemistákat vizsgált, különféle szokásaikról, a fenntarthatóság jegyében. Kimutatható volt, hogy érdemes a fiatalok érzékenyítésével foglalkozni a környezetvédelem és fenntartható fejlődés témakörében, mert a szokások megváltoztatásával, sokszorosan megtérül a befektetett energia és pénz.

A második napon, Paksra látogattunk, az Atomerőmű bemutatása és megismertetése volt a nap célja. Bérelt busszal utaztunk Paksra.
Megnéztük a Múzeumot, a Látogatóközpontot, vezetéssel végig. Nagyon sok és értékes információt hallottunk. Az Atomerőmű egy kis részébe is bevezették a csoportot, szigorú intézkedések mellett.
Ebédet kaptunk és a délután másik részében, a Duna–Dráva Nemzeti Parkban a Gemenci Tájvédelmi Körzet egy tanösvényét jártuk végig. Nagyon szép volt az erdő, vezetőnk sokat mesélt a terület élővilágáról, múltjáról, jelenéről, terveikről, gazdálkodásukról. Elmondása szerint, mostanában nem sok turista keresi fel a Tájvédelmi Körzetet, a sár és a szúnyogok miatt. Valóban igen sok szúnyoggal találkoztunk mi is. Soha nem láttam még olyan turistáknak épített asztalokat és padokat, melyeket vastagon fedett a moha.
Gemenc neve és híre óriási ellentétben állt ezekkel a tapasztalatokkal számunkra.

A harmadik napon a Vácrátóti Botanikus Kert meglátogatása volt a nap fő programja. Gyönyörű, gondozott, ápolt a kert. Rendkívül gazdag a vegetáció, a felhalmozott növények óriási száma miatt. 
Vigyázó Sándor nevéhez köthetjük a kert szentimentális tájképi kertté történő alakítását. A kert története elolvasható honlapjukon. Ajánljuk megismerésre. 
Esőben jártuk körbe a kertet, mely külön érdekessé és hangulatossá tette ezt a kirándulást.
A Látogatóközpontot is végig néztük, mely nagyon tanulságos volt. 
Előadást hallgattunk, a kertben végrehajtott fejlesztésről, egy termálkút fúrásáról, ill. a víz hasznosításáról a kert fűtéséhez, ill. a település több intézményéhez használják e technológiát fűtésre. Az iskolában, óvodában, polgármesteri hivatalban. 
Ebéd követte a programot és délután Vácon sétált a csoport, Vác belvárosával ismerkedtünk meg.

Gratulálunk a szervezők tevékenységéhez, elkötelezettségéhez és a határon túli fiatalokkal történő gondos és értékes munkájukhoz! Kívánjuk, hogy minden évben legyenek anyagi források, a továbbiakban is, e nagyszerű rendezvény megszervezésére!
Köszönjük, hogy ott lehettünk!

Metzger Mária

korábbi cikkek >