logo-fpj.jpg

N E M Z E T K Ö Z I
H Í R M A G A Z I N

facebook.jpg (11432 bytes)  youtube.jpg (14281 bytes)          


 
Fedezzük fel Budapestet - Sziklakórház Atombunker Múzeum

Hihetetlen, lassan három éve szinte minden napom szerves részét a fővárosban töltöm, és a Budai-várnegyedben is számtalanszor sétáltam, ma azonban egy olyan arcát ismerhettem meg, amiről nagyon keveset tudtam. Eddig. Hol is jártam pontosan? A Sziklakórházban, amely egy igen sajátos kialakítású komplexum volt az 1900-as évek második felében. Hogy bebizonyítsam, hogy nem volt hiábavaló a szakadó esőben való botorkálásom, bevezetem az olvasót a Sziklakórház rövid történetébe. Hogy ne maradjunk kalandok nélkül, a buszról leszállva sikerült az ellentétes irányba indulnom, de hamar rájöttem, hogy nem ez lesz számomra a megfelelő haladási irány. A múzeum bejáratánál már sorakoztak az érdeklődők, akik szinten kíváncsian várták, hogy mit rejt ez a közel 10 kilométer hosszú többnyire márványból es mészkőből álló barlangrendszer, melynek csak közel 1 kilométeres részén található a kórház. A túra elejét egy kisfilm megnézésével kezdtük, amely dióhéjban felvázolta, hogy mikortól, milyen körülmények között, hogyan működött a kórház, kik voltak azok a fontos személyek, akik segítettek több ezer embernek a háború okozta borzalmakban. A Sziklakórház 1944 februárjában nyitotta meg kapuit és 1945 május végén szerelték le. A létesítményt eredetileg 60 fő befogadására terveztek, de ahogy teltek-múltak a hónapok, 200 de volt amikor 650 sebesült várakozott, hogy sebeik ellátásra kerüljenek. A másik érdekesség, hogy a sebészeti szükség kórház, eredetileg a Szent János kórház, fennhatósága alá tartozott, mely biztosította az élelmet, utánpótlást es az eszközök karbantartását. Azonban, 1956-ban ismét megnyitotta kapuit, a forradalom alatt ismét emberfeletti teljesítményre volt szükség, mint az orvosok, mint a nővérek részéről, akik saját életüket is kockáztatva mentettek a sebesülteket, nemzeti hovatartozástól függetlenül.

Miután eme csodálatos időutazást megtettük a történelem rögös útvesztőin, nem volt más dolgunk, mint saját szemünknek is megmutatni eme katartikus látványt, melyben a közel 70 darab viaszfigura nyújtott segítséget. Az idegenvezető kedves mosolyával, karakán hangjával és szakértelmével elkalauzolt bennünket először a konyhába, ahol láthattunk, hogyan készítik elő az ételeket, milyen eszközök álltak rendelkezésre. Ezt követően betekintettünk az egyetlen műtőbe, ahol éppen operáció folyt. Meg kell említeni, hogy a korszakban nagyon fejlettnek számított az itt alkalmazott technika: sterilizáció, párhuzamos műtétek, Morfeus altató gép, fájdalomcsillapító, stb. A kórtermek bebarangolása után, eljutottunk a mentőhelikopterhez, amely teljes élet nagyságában állt előttünk, s amit darabokra szétszedve hoztak be és közel 2 hónapba telt mire újra felépítettek. Itt bemutatták,  hogy hősök nemcsak a mesékben léteznek, hanem a való életben is, vannak olyan katonák, orvosok, nővérek, akik saját életüket és vérüket áldozzák azért, hogy megmentsenek minél több embert a világon, dacolva a meleggel, éhínséggel, fegyverekkel, stb. A kiállítás második felében, a gépészet megismerésével töltöttük el egy kis időt, hogy megértsük, hogy mi történne akkor, ha valós atomtámadás történne. Az utolsó termek Hirosima es Nagaszaki áldozatainak állítottak emléket, előkerültek: illusztrációk, hagyatékok, napló részletek.

A múzeumból kilépve, összegeztem magamban a látottakat és hallottakat, azon kívül, hogy rengeteg tudással gyarapodtam, emberileg is  rengeteg dolgot átértékeltem magamban: például azt, hogy nem leszek ideges ha tíz percet kell várnom a rendelőben, vagy hogy milyen luxus az, hogy van tiszta víz és kötszer.

Ezt a kiállítást nyugodt szívvel ajánlom minden kedves érdeklődőnek, kicsiknek és nagyoknak is egyaránt.

/Buzás Enikő/